Au revoir Comprad!
Elérkezett a búcsú napja, s most megpróbálom néhány gondolatban összefoglalni, hogy az elmúlt, igencsak rövid két hétben milyen benyomások értek engem. Először is szeretném leszögezni, hogy minden várakozásomat felülmúlta a Comprad Kommunikációs Ügynökség gyakornoki programja. Sok tapasztalattal és élménnyel gazdagodtam ez idő alatt.
Az első pár napban sajtót figyeltem, ami nem is olyan unalmas feladat, mint ahogy azt sokan állítják. Ezúton üzenem azoknak, hogy ha már ezzel is problémájuk van, akkor ideje másik szakma után nézni… Sajtóelemzéssel is foglalkoztam, az már egy kicsit időigényesebb volt, de annak is megvannak a saját szépségei. Szerencsémre éppen egy krízis kommunikáció kellős közepébe csöppentem, ami nagyon érdekes volt, mert addig csak elméletben hallottam róla. Telefonálgattam is egy kicsit, különböző rendezvényhelyszínekre és szerkesztőségekbe. Pr-interjút is kellett írnom, ami azért volt hasznos, mert megtanultam mi is az a „transzkatéteres szívbillentyű beültetés”. Különböző projektekbe is betekintést nyerhettem, amiért külön hálás vagyok. Ha szeretnék, akkor se tudnék mondani olyan feladatot, ami nem tetszett. És valóban igaz a hír, nem kellett kávét főznöm, mosogatnom, és még boltba se küldtek le!:)
A mai világban nagyon ritka az olyan hely, ahol a gyakornokokat szívesen fogadják, és még tanítanak is valamit. Velem egyszer nem éreztették, hogy „csak” egy gyakornok vagyok. Segítőkész, és jól képzett szakemberekkel voltam körbevéve.
És, hogy mi a legérdekesebb dolog, amit megtanultam? Az, hogy a pr-t kisbetűvel írjuk, és úgy ejtjük „péer”, és nem pedig úgy, hogy „píár”.
A legfontosabb, amire rájöttem, hogy jó helyen vagyok, amit tanulok, az nekem való. És talán ez a legértékesebb dolog azok közül, amit kaptam, mert már tudom, hogy idáig nem hiába tanultam. Amikor idejöttem még az elején azt írtam: „Egyelőre még nem látom magam előtt, hogy milyen helyen szeretnék majd dolgozni, s úgy érzem, még sokat kell tanulnom ahhoz, hogy erre a kérdésre megtaláljam a választ.” Nem állítom, hogy megoldottam a rejtélyt, de egy biztos, hogy szívesen dolgoznék egy olyan helyen, mint a Comprad. Azt hiszem ez a hely volt a legjobb választás, és nagyon szívesen fogok visszatérni legközelebb is, remélve, hogy újabb ismeretekre tehetek szert.
Végezetül, még mielőtt valaki azt gondolná, hogy e pozitív vélemény, manipuláció céljából vagy az ügynökség jó hírnevének gondozása érdekébe született, megnyugtatok mindenkit, hogy senki sem fizetett érte, minden egyes szavamat őszintén írtam, és vállalom érte a felelősséget!


