Szeretettel búcsúzom…
Egy korábbi blog bejegyzésemet úgy kezdtem, hogy “Az idei év első negyedében (azaz 2009-ben) úgy hozta a sors, hogy volt szerencsém hat hónapot Svájcban, Graubünden kantonban tölteni”.
A mostani bejegyzés is indulhatna ugyanígy, hiszen ismét Svájcba sodor a sors, ismét a vendéglátás, turizmusmarketing és rendezvényszervezés határozza majd meg a mindennapjaimat. A múlt évi és a mostani tapasztalatszerzésem között azonban számos különbség lesz. Szakmai szempontból különbség, hogy egyrészt az eddigi fél évnél hosszabb távon tervezek kint maradni, másrészt pedig, hogy a svájci munkaköri palettámat tudatosan bővíteni kívánom a public relations tevékenységgel. Ha minden terveim szerint zajlik, a munkahelyem közelében, Samedan-ban még jobban belevethetem magam a PR rejtelmeibe, amit majdani hazatérésem után, ha a sors is úgy akarja, Magyarországon akár éppen a Compradnál lesz lehetőségem tovább kamatoztatni.


