Gyakornokok egymás között
Valójában rendezvényszervező szeretnék lenni, így a Compradhoz küldtem el utoljára az önéletrajzomat. Azt reméltem, hogy PR ügynökség lévén, sajtórendezvényeket gyakran szerveznek, így profitálhatok belőle.
És bekerültem!
Nem tudom, te mennyire vagy izgulós típus, de én az első napon nagyon izgultam. Arra gondoltam, hogy ez már nem a főiskolás prezik, versenyek szintje, itt már élesben megy.
Kezdetben a sajtófigyelés volt a feladatom, ami valljuk be, nem túl kreatív és izgalmas feladat, de legalább részt vehettem a tényleges munkában.
Gondolom Te is hallottad már, hogy nagyon sokan a gyakorlat alatt a recepciós szerepét töltik be, vagy fénymásolnak, kávét főznek és postára rohangálnak egész nap. Így boldog és hálás voltam, hogy bár nem azt csinálom, amit szeretnék, de új dolgokat tanulhatok.
Aztán jött a HP sajtóbemutatója! Részt vehettem az ötleteléstől kezdve, a meghívó szövegezésén át a megfelelő helyszín kereséséig. Őszintén szólva nem is gondoltam volna, hogy egy jó helyszín találása ilyen nehéz feladat. Amikor a suliban „rendezvényt szerveztünk” elméletben, fel sem merült, hogy a helyszín-ötletünket mégiscsak el kell vetni, mert mondjuk túl sötét, vagy nincs elég parkolóhely. Vagy a költségkeretbe ha törik, ha szakad, mindenképp bele kell férni, nem mondhatom azt, hogy „Szerintem belefér, majd alkudozunk!”
Végre betekinthettem egy ügynökség munkájába, és olyan dolgokat tanultam, amiket a fősulin nem lehet megtanítani. Mire is gondolok?
Általában a sajtóközlemények kiküldése után én végeztem a follow-up-ot, ami néha nem túl hálás feladat. Meg kellett tanulnom másodpercek alatt megfelelően kezelni a helyzetet (és az embereket), és a vonal túlsó végén lévő „kedves hölgy” lekezelő stílusa miatt nem magamat hibáztatni. Akinek nem inge…
Már a legelején befogadtak, csapattagként kezeltek. Sokat kérdeztem (akár kétszer is, csak hogy ne hibázzak), de soha nem éreztem, hogy ez teher lenne nekik. Ha elmondtam a véleményem, akkor nem a szokásos „Te ezt nem tudhatom, még kezdő vagy!” mondat volt a reakció, hanem meghallgattak.
Amiért különösen hálás vagyok, az a szakdolgozatom. Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én személy szerint azt sem tudtam, hogy kezdjek hozzá. Geri irtó sokat segített, tanácsokkal látott el, ha kellett, megnyugtatott, lelket öntött belém. A külső konzulensem is ő volt, talán pont azért, mert tudtam, hogy nemcsak a tartalomjegyzéket, az irodalomjegyzéket és a mellékletet nézi meg, hanem tényleg el fogja olvasni. Az már csak hab a tortán, hogy a HP bemutatót is felhasználhattam esettanulmányként, minden szükséges információt megkaptam.
Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy az iskola „hallgatóbarát” rendszere miatt gyakran kellett beszaladnom (és mivel gyors az ügyintézés, csupán egy fél napot kell eltölteni egyetlen igazolás leadásával). Soha nem okozott gondot, ha emiatt nem tudtam bejönni dolgozni, ami nem mellékes.
Mi az, amit a legjobban szerettem? Talán az, hogy majdnem minden reggel úgy jöttem be, hogy nem tudtam mi is lesz az aznapi feladatom. Nem volt monoton, délelőtt a HP-n dolgoztam, délután meg már a Bamako-n.
És mit nem szerettem? A sajtófigyelést és az adatbázis építését. Ezek rutin feladatok, de hozzátartoznak a munkához.
Most, ha visszatekintek, jó döntés volt, valóban profitáltam belőle. Nemcsak betekinthettem a rendezvényszervezés rejtelmeibe, hanem sok olyan dolgot tanulhattam, ami kiszélesítette a látókörömet. Ittlétem alatt három rendezvény szervezésében vettem részt, médiaelemzést készítettem, kutatással foglalkoztam, direkt marketinget alkalmaztam, vagyis nemcsak egy területet láttam a gyakorlatban, ami mindenképp csak a hasznomra válik a későbbiekben.
És mindezt egy vidám, segítőkész csapatban (ami szerintem szintén fontos szempont Neked is).
Remélem segítettem… Ha gyakorlati helyet keresel, én a helyedben nem várnék tovább!
