Comprad

A web 2.0-ban otthon vagyunk!

Online videonézésben és közösségi profilokban a globális átlag felett teljesítünk, és szinte minden tekintetben az egyik legdinamikusabban növekvő webkettes piac vagyunk – derül ki a Universal McCann Wave 4 felméréséből, amelyet a Kreativ.hu tett közzé.

Azt eddig is tudtuk, hogy az internetfelhasználók lehetnek az év emberei, ahogy azt is, hogy elég sok web 2.0-ás szolgáltatás menő tud lenni. Arra azonban, hogy mi magyarok az internet második/harmadik korszakának alakításában meglehetősen aktív nemzet vagyunk, talán kevesen gondolták. Pedig a Universal McCann (UM) Wave4 – Power to the People - The Global Media Tracker (GMT) külön Magyarországra lebontott kutatásából éppen ez derül ki.

Magyarország először tavaly szerepelt az UM aktuális Wave kutatásában (a médiaügynökség 2006 óta összegzi az országok webkettes felhasználói eredményeit), és bár már akkor biztató jeleket mutatott a hazai webkettes aktivitás, az elmúlt egy évben majdnem az összes aspektusban jelentős javulást értünk el. Sőt, néhányban a globális átlagnál jobban teljesítettünk.

Hozzá kell tenni, hogy a magyarországi internetpenetráció mértéke még mindig inkább a világ középmezőnyéhez tartozik (52 százalékos – megegyezik az NRC 2009 első féléves adataival), a magasabb internetpenetráció pedig nem jelent automatikusan aktívabb webkettes részvételt a felhasználók részéről, vagyis kérdés, hogy magasabb internetpenetrációnál hogyan teljesítenénk? Ettől függetlenül a jelenlegi adatok szerint kimagaslóan jól.

Videónézésben elsők vagyunk
Két olyan webkettes felhasználói terület van, amiben aktívabbak vagyunk a globális átlagnál: az online videók nézésében és a közösségi oldalakon lévő profiljaink menedzselésében. Érdekes viszont, hogy videós tartalmak generálásában már alaposan le vagyunk maradva, valamint a kommentelésben is. De alighanem már nem sokáig. Ugyanis a tendenciák szerint Magyarország az egyik legdinamikusabban növekvő ország világszerte. Különösen éppen a hozzászólásokban, az RSS feed-ek olvasásában, a blogindításban, valamint a fotó/video-tartalmak feltöltésben mutatunk tetszetős növekedési arányt a globális átlaghoz képest. Az egyetlen, amiben kicsit visszavettünk a növekedésben, az éppen a közösségi oldalakon való részvétel.

Közösségben gondolkodunk
A magyar internethasználók 80 százalékának van közösségi médiás profilja, amivel szintén a világ élmezőnyébe tartozunk (a hatodikok vagyunk), és érdekes, hogy az első három helyen Indonézia, Kolumbia és a Fülöp-szigetek állnak (90 százalék felett), míg például a Japánoknál ez a szám nem éri el a 40 százalékot sem. Az olyan nyugat-európai országok, mint például Németország, Franciaország és Olaszország is jelentősen elmaradnak a globális átlagtól (50 százalék alatt). Szintén beszédes, hogy a privát életünket is inkább közösségi portálokon osztjuk meg másokkal, mint például személyes kontaktusok (ezek száma is nőtt!), vagy telefonok révén.

Tavaly még egyértelműen a régi barátok felkeresésére használtuk a közösségi oldalakat, 2009 viszont az egymásnak való üzengetés és a fotómegosztás éve is volt. Jelentősen javultunk az új kapcsolatok építésében és a zenei/videómegosztásban, viszont kiegészítő alkalmazásokat kevésbé használunk és randimegbeszéléseket sem a közösségi portálokon végezzük.

A blogbumm még csak most következik
Csalóka lehet, ha a kutatás blogolvasásra vonatkozó első adatsorát nézzük csak. Eszerint Magyarország a vizsgált országok között a rangsor vége felé foglal helyet. Ellenben ha azt nézzük, hogy az idei 60 százalékos blogolvasás-penetráció mekkora arányról robbant idáig, akkor azt látjuk, hogy Hong-Kong után mi vagyunk a második legdinamikusabban növekvő blogolvasó ország.

Hasonló a helyzet a blogírással is. A saját blogok száma szerint utolsók vagyunk, de egy év alatt közel 75 százalékkal nőtt az elindított blogjaink száma, amivel még a második leggyorsabban növekvő blogíró országra, Romániára is 18 százalékot vertünk.

Az UM felmérése szerinti 300 ezer blogunkat főként fotók posztolására használjuk, de népszerűnek mondható még a kedvenc zenék, honlapok és videók megosztása is. Tartalomgenerálásban mindenképpen le vagyunk maradva a globális átlagtól, és a tartalom sokszínűsége sem annyira komplex mint a többi országban, ami jelentheti azt is, hogy arányaiban nálunk több, kifejezetten egyféle tartalom megosztására használt blog van, mint máshol.

A kutatás arra is kitér, hogy a legtöbb ember a személyes agymenéseinek enged teret a blogokban, valamint népszerűek még a családos/barátos, zenei és filmes blogok is. Az üzleti és vállalati blogok kullognak a sor végén, ám érdekes, hogy a hírességekkel is kevés blog foglalkozik.

Az emberek leginkább önkifejezésre/önpromócióra használják a blogokat, de a kreativitás kiélésére és a tudás megosztására is hasznos terepnek tartják a felhasználók. Tanulásra viszont, úgy látszik, nem találjuk alkalmasnak.

Keveset tweet-elünk
A felmérés szőrmentén kitér a mikroblogszolgáltatások használatára is. Ebben sem vagyunk túl aktívak, a felhasználóink 8 százaléka él csak ezekkel a lehetőségekkel, amivel a rangsorban az utolsó előtti helyre kerültünk. A három legnagyobb mikroblogger nemzet a kínai, a fülöp-szigeteki és az indiai.

Összegzés
A tanulmány az eredményeket úgy foglalja össze, hogy a trendek szerint a webkettes világ a tartalom-előállításé, és mára a hagyományos média potens kihívójává vált, ami a hirdetők számára sem lehet többé közömbös terep. Érdemes megszívlelni a kutatás azon eredményét is, hogy noha már a webkettő a kapcsolattartás elsőszámú eszköze, a személyes kontaktusok száma is arányosan növekedett, ami hathatós ellenérv lehet az „elidegenedést” az internet terjedésével magyarázó prédikátorokkal szemben. Az UM Magyarország számára azt jósolja, hogy igazából még el sem kezdődött az igazán nagy webkettes tobzódás, a nagy bumm az ajtóban toporog.

A Universal McCann a Wave 4 kutatást, ahogy a korábbi eredményeket is elsősorban koncepciók kialakításánál használja. “A kutatási eredményeket takitikai kampányoknál kevésbé, sokkal inkább a stratégiai irányok definiálásánál használjuk. Az adatok minden tervező rendelkezésére állnak, ezek természetesen befolyásolják, hogy melyek azok a területek, amelyekre inkább érdemes fókuszálni egy-egy célcsoport esetében az online megjelenéseket” - mondta Keresztes Anikó, a Universal McCann kommunikációs tervezési igazgatója.

A kutatás háttere
A Universal McCann negyedik éve végzi el a Wave - Power to the People – Global Media Tracker kutatását. Idén 40 ország 24 ezer internetfelhasználója (országonként minimum 500) részvételével zajlott a felmérés a 16-54 éves korosztályból.

Forrás: kreativ.hu

Hozzászólások

Nincs hozzászólás

Mondja el véleményét!