2010 Nov. 15 |
13:37 |
Írta: Jantik Brigitta |
Reklám, Média
Mostanában igen népszerű ennek a technikának a használata, egyre több gyártó fedezi fel az ebben rejlő lehetőségeket. Újdonsága miatt jobban kitűnik a már-már unalmasnak, egyhangúnak nevezhető televíziós reklámok közül. De kezdjük az elején.
Mit takar a Stop Motion kifejezés?
A Stop Motion egy animációs technika, aminek a használatával a tárgyak úgy jelennek meg, mintha önállóan mozognának. Szó szerint fordításban „kockázást” jelent (kockáról kockára veszik fel a filmet).
Fényképezőgéppel vagy kamerával saját magunk is elő tudunk ilyet állítani, sok türelem kell hozzá és tárgyak, bábok.
Bejegyzés olvasása… »
2010 Nov. 05 |
12:21 |
Írta: Bognár Gergely |
Média
Olvasom egy szeriőz(!) politikai napilap 17-es oldalán egy hírben:
“Egy törülközővel és egy ágyterítővel letakarta a holttestet, megmosakodott, átöltözött, és ivott néhány korty Unicumot.”
Átirat: “Egy 50×80 cm-es fehér színű fürdőlepedővel és egy 24 ezer forint értékű patchwork ágytakaróval letakarta a holttestet, hidratáló Dove tusfürdővel megmosakodott, átöltözött padlizsán lila színű susogós, fényes anyagból szőtt edzőjoggingjába, majd egészen pontosan négy és fél korty Unicumot ivott, miután apró, szürkés színű izzadsággyöngyök ültek ki mélyen barázdált homlokára.”
Kérdésem az újságíróhoz: pontosan hány korty Unicumot ivott a gyanúsított, és amúgy ez miért bír relevanciával egy hírben (mármint a termék megnevezése)??
2010 Sep. 08 |
10:27 |
Írta: Bognár Gergely |
Média
Egy tegnapi szeriőz politikai napilapban olvastam:
“Mivel a szakértők elsőre nem tudták megállapítani, hogy milyen állapotban van a bomba, a környéken két lakóházat kiürítettek, s ezután hatástalanították azokat.”
…a lakók pedig az akciót követően nyugodtan hajthatták álomra fejüket a hatástalanított házban…
2010 Jul. 16 |
9:52 |
Írta: Bognár Gergely |
Pr, Média
Mintegy 1 milliárd dollár értékű a British Petrol (BP) márkaértékének vesztesége, az április 21-i katasztrófa óta – derül ki a General Sentiment kutatásából, amely kizárólag az online médiumokat, illetve a web 2.0-ás teret vizsgálta.
Bejegyzés olvasása… »
2010 Jun. 10 |
13:33 |
Írta: Bognár Gergely |
Média
Forrás: Heti Válasz, X. évf. 22. szám
2010 May. 12 |
12:13 |
Írta: Giczi Ágnes |
Pr, Marketing, Média
A twitterezők és a MySpace tagok a legnagyobb közösségi média fogyasztók, ők azok, akik jellemzően a legtöbb hasonló oldalra regisztrálnak. Az iWiW 2002-es (akkor még WiW néven) megjelenése óta a közösségi oldalak gyors karriert futottak be hazánkban. A növekedést jól mutatja, hogy míg 2008-ban a rendszeresen internetezők 45 százaléka jelentkezett be hetente, és 14 százaléka naponta egy-egy közösségi oldalra, addig 2009-ben már 53 százalék tette ezt heti, 21 százalék napi rendszerességgel - adta hírül a BrandTrend.
Bejegyzés olvasása… »
2010 Apr. 09 |
10:46 |
Írta: Bognár Gergely |
Média
Egy szeriőz politikai napilap négyes oldalán található az alábbi cím:
“Mcdonald’sos zacskóban a kenőpénz”
Játékot hirdetünk: aki a legtöbb nyelvtani hibát találja meg a fenti címben, megnyeri A magyar helyesírás szabályai című hasznos kézikönyvet, amelyet szabadon felajánlhat az újságírónak.
(A zsurnálgyöngyszemek közül a “Bushsal” toldalékolt tulajdonnév tartogat még szépséget…)
2010 Mar. 24 |
11:51 |
Írta: Giczi Ágnes |
Pr, Média

Nem ismerik a hazai médiát, és gőzük sincs, minek van hírértéke – ez tömören a hazai újságírók lesújtó véleménye a pr-esekről. Siralmasnak látják a médiamunkások saját szakmájuk színvonalát is. Az Uniomedia és a Nézőpont Intézet online felmérésének részletes eredményei, amelyet a Kreatív tett közzé.
Ötszáz hazai újságíró töltötte ki az Uniomedia Communications és a Nézőpont Intézet első ízben kiküldött online kérdőívét az újságírószakma politikai és gazdasági szereplőkhöz, valamint a pr-esekhez fűződő viszonyáról. A Médiatükör 2010 címet viselő felmérés eredményei azt mutatják, hogy a magyar média a benne dolgozók szerint alacsony színvonalú, politikailag befolyásolt és korrupcióval fertőzött, a pr-esekkel ápolt kapcsolatoknak pedig semmi hasznát nem veszik munkájuk során.
Bejegyzés olvasása… »