Viszlát Comprad!
Eltelt a 11 hét… elszállt, olyan gyorsan, mint a tavaszi szélben repkedő kismadár. Most, hogy lezárult a gyakorlati idő, búcsúznom kell a Comprad csapatától, és illően egy blogbejegyzéssel köszönök meg mindent nekik! A gyakorlati tudást, amire szert tettem; a kedves kollégák izgalmas feladatait, a segítségnyújtásukat, ha valami nem úgy sikerült, mint kellett volna, és a számomra mindig különleges beszélgetéseket a velem egy légtérben lévőkkel. Köszönöm! Mindezek nélkül unalmas lett volna ez a 11 hét.
A búcsú hallatán sokan valami szomorúra gondolnak. Lezáródik egy rövidebb kapcsolat, együtt töltött napok sora az ember életében. Ugyanakkor a búcsú hozhat újat, változásokat is, és mint tudjuk, a szokás nagy hatalom. Nehéz lemondani a megszokottról, és egy teljesen ismeretlen újat vállalni. De hát ez az élet rendje!
A legtöbb gyakornok a főiskolai csoportomból fásultan, beletörődve, némán távozik, gondolván: „Na, ez a 11 hét is letudva, kreditek a zsebben, már csak pár lépés a diplomáig”, de engem boldogság tölt el. Nem azért, mert innentől nem az Ügynökség lesz az a hely, ahol a hetem második felét töltöm, hanem azért, mert kiemelkedően magas színvonalon kamatoztathattam tudásomat, és azt akarom, hogy ezt a lehetőséget még rajtam kívül is nagyon sokan megtapasztalhassák. Szívesen adom át helyemet a következő gyakornokoknak, és kívánom nekik, hogy ők is élvezzék ki ezen időszak minden percét.
A Comprad gyakornoki rendszere nálam csillagos ötöst érdemel, mese nincs. On-line kutatások, adatbázis építés, médiamonitoring, cikkírás, sajtóközlemény-készítés és még sorolhatnám, hogy mennyi és mennyi hasznos feladat ellátásáért feleltem. Ezek után még meg meri valaki kérdezni, hogy hol maradt a fénymásolás meg a kávéfőzés?! Hát, kérem, ezt mindenki el tudja itt a Compradnál magának végezni. Furcsa, nem? Nem. Nem az! Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire a gyakorlatorientáltságé a főszerep. Örültem neki, hogy számomra új, a szakmában jártas emberekkel ismerkedhettem meg, és sokkal tapasztaltabban távozok, mint mikor ide kerültem…
Lívi, Ági, Mara, Csaba, Ákos, Tamás, Kari, köszönök mindent, Gergő neked pedig főképp!
Fogom a már megszokott, dugig pakolt batyumat, és tovább állok, de ne örüljetek, azért hallatok ám még magamról…
Viszlát Comprad!



Köszönjük Nóri a búcsúszavakat, annyit azonban muszáj hozzátennem: a gyakorlati értékelőlap kitöltése és átadása UTÁN született ez a poszt…
Örülök, hogy ilyen pozitív élményeket őrzöl meg rólunk.
Azt kívánom Neked, hogy amilyen jókedvű és eredményes volt nálunk az indulás, legalább ilyen legyen az egész pályafutásod, amihez ezúttal is sok-sok sikert kívánok.