Az újságírók legtöbbje a pr-est levakarhatatlan, kártékony, valódi mesterség nélküli(!) embernek tartja, aki - mintegy telemarketingesként - állandóan e-mailjeivel, telefonjaival “zaklatja” a médiamunkást. Az ellenszenv főbb okai: alacsony hírértékkel rendelkező információkkal szőnyegbombázás indítása az újságírók ellen; rossz időben zavarja őket; tömény reklám tartalmú közleményeket akar megjelentetni. Az aktuális Kreatív egy érdekes, informatív cikkben világítja meg, vajon miért gondolják sokan ma is azt, hogy “pr-es versus újságíró”.

Az újságírók legtöbbje - 46%-a - szerint a legnagyobb probléma a pr-essel, hogy túl későn jelentkezik, míg 41%-uk szerint nehéz felvenni a kapcsolatot vele - állítja a Kreatív, aki egy friss, újságírók körében végzett kutatásra hivatkozik. Furcsának azt találom, hogy csak 31%-uk mondja azt, hogy nem érti a pr-es, mire van az újságíróknak szüksége, míg csupán 24%-uk állítja, hogy a pr-es túl sokat “fényezi” megbízóját.

Én most is azt hiszem, hogy az újságíróknak gyakran azért van problémájuk a pr-essel, mert 1. túl sok “reklámízű” közleményt kapnak tőle; 2. a közlemények nagy többsége - a megfelelő hírérték hiányában - használhatatlan; 3. a pr-es állandóan az újságíró nyakára jár, hogy növelje ügyfele publicitását. A kutatás ellenére is azt hiszem, hogy főként a fenti három pont miatt nem szívleli az újságíró a pr-est. Ha ehhez még azt is hozzáveszem, hogy az újságíró kevésbé van a pr-esre utalva, mint fordítva, elhiszem, hogy sok médiamunkás fel sem veszi a telefont, mikor egy kommunikációs keresi. Amit a kutatás nem említ meg, de fontos: az újságíró gyakorta csupán közvetítőnek hiszi a pr-est, s közvetlenül a nyilatkozóval akar beszélni, nem pedig egy újabb láncszemmel, akitől már nem eredeti állapotában kerül továbbküldésre a kérdése. Hajdanán-danán, még ifi újságíró koromban én is jobban szerettem közvetlenül a forrással beszélni, mint egy olyan emberrel, aki megnöveli a válaszadási időt és meghosszabbítja annak útját. (Persze most - hivatalból - már nem ezt gondolom…)

Amivel véleményem szerint el lehet kerülni az újságíró, irántunk érzett ellenszenvének kialakulását, az a következő:
- ne járjunk mindig az újságíró nyakára;
- a nem hírértékű információt ne küldjük ki (persze meg kell harcolni az ügyféllel is; ez gyakran a legnehezebb feladat);
- ne legyen a közlemény másfél flekknél hosszabb (az ügyfél sokszor még több üzenetet akar belecsempészni, számára nem mérvadóak a műfaji követelmények…);
- olyan professzionálisan megírt sajtóközleményeket kell küldeni, amelyeket egy az egyben átvehet (lehet, hogy már avítt az 5W, de beválik…).

Ha a pr-es tanult újságírást, netán ekként végzett, biztos a szakma követelményeinek megfelelő közleményt ír, s sikerrel le tudja fegyverezni az ügyfelet, aki irreleváns információkról is be akar számolni. A híd elég keskeny, amelyen a pr-esnek lavíroznia kell: jobbra az ügyfél, aki fizet azért, hogy mindig bekerüljön hírfolyamba, míg balra az újságíró, aki nem szereti, ha zéró relevanciával rendelkező közleményeket kap tonnaszám. Mindkettőnek meg kell felelni, hiszen - kicsit sarkítva - csak akkor hosszabbítja meg az ügyfél a szerződést, ha az újságíró eleget ír róla. A viszonyrendszerben a legkiszolgáltatottabb a pr-es: az ügyfél bontani tudja a szerződést “elégtelen sajtókapcsolati munkára hivatkozva”, míg az újságíró két hatékony eszközt tud bevetni ellenünk: a delete gombot vagy a spamszűrőt.