Az országimázs Szeles Péter szerint egy „esernyő” funkciót betöltő, az adott ország mindennemű tevékenysége és megnyilatkozása által formált heterogén értékítélet- ésnézetrendszer-szummázatot jelent, amelynek konkrét elemeit, tartalmi tényezőit, összetevőit az adott ország konkrét termékei, márkái és különböző szervezetei együttesen alkotják.

A mindenkori kormányok teljes ciklusuk alatt végeznek országimázs-építést. Voltak sikeres kormánypróbálkozások (hirtelen nem jut eszembe egy sem) és sikertelenek (vagy sokak által kritizáltak, lásd: Orbán-kormány „Országimázs Központja”).

A hiteles országimázs építésének eszköze egyértelműen nem a kormányzat tevékenysége közé betagozódó, fizetett külföldi hirdetésdömping. A legtöbbet az állampolgárok tehetnek az imázsépítésért, például úgy, hogy nem szorozzák be a külföldi turisták számláját 10-zel, vagy az adott nyelvet nem beszélő honfitársunk nem ordítja a rémült turista képébe, szótagolva, hogy „a-r-r-a v-a-n a m-ú-z-e-u-m, n-e-m é-r-t-e-e-e-d??”.

Az országimázs kérdése nem pusztán kormány- és állampolgári „feladat”: tehetnek a cégek is ezért. Honi reklámozóink időről-időre megpróbálkoznak egy-egy emóciókeltő, képi világban gazdag, termék-/márkaimázs építő szpot megalkotásával. Most is ez történt: a Heineken Hungária gondolt egy nagyot, s a „sörözzünk focimeccs-nézés közben, üvegből, miközben belép a dühös feleség” sablonon túl-/átlépve saját márkáját hátrébb tolva, országimázst épít, a Sopronival.

A szpotban egy fiatal férfi mondja el, miért szeret Magyarországon élni, s miért büszke, hogy magyar. Slideshow-szerűen tűnnek fel és el a képek, miközben a magyarokra jellemző dolgokat sorolja, amelyek nem az eltávolodást, hanem az együvé tartozást erősítik, s némi büszkeséget próbálnak belénk injektálni (vajon ez egy sörmárka dolga?). A filmben a Soproni márka csak a legvégén tűnik fel; érdekes, hogy jóval előtte a srác megemlíti, hogy „szereti az Erős Pistát” (ami ugye Univer-márka), majd be is mutatják a jellegzetes üveget. Igaz, hogy nem konkurensek, de fura volt, hogy saját márkáját hátrébb sorolja, mint a másét. A 45 másodperces film zárómondata a „Magyarország. Én így szeretlek.” Figyelem! Nem azzal zárja a szpotot, hogy „Soproni. Én így szeretlek”, vagy „Soproni. Hozzánk tartozik”, hanem hogy hazánkat ezek és ezek miatt szereti. (Más lapra tartozik, hogy a márkabevésés hogyan sikerült…)

–
S egy átirat, amely e-mailen kering:
“Nincs karikás ostorom, nem vagyok betyár, mégis zsiványként kezel minden hivatal és szerv.
Megtanultam virágnyelven beszélni, s rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: „nem kérek számlát”.
A saját nevemre szóló külföldi küldeményeim sosem jutnak el hozzám, mégis minden héten kapunk egy csomagot, de mégsem örülök, mert Bukarest hamarosan megelőzi Budapestet.
Elsüllyedek a szégyentől, hogy 50 éve nincs más csak Puskás Öcsi, Rubik Ernő meg Gábor Zsazsa, és hogy 3 milliós büntetés egy bank megdöntéséért az igazságos. A törzsi ellentéteink Ázsiát és Afrikát idézik Európa szívében.
A hideg kiver a Viktortól, a Feritől, a MÁV-tól, az elakadásjelzőktől, a sorbanállástól. Útépítésben mi vagyunk a királyok! És egy sörmárka sincs magyar tulajdonban!
Magyarország! Nem lesz ennek így jó vége…”

/Úgy látszik, sokunk fantáziáját megmozgatta a szpot…/