Szeretettel búcsúzom…
Egy korábbi blog bejegyzésemet úgy kezdtem, hogy “Az idei év első negyedében (azaz 2009-ben) úgy hozta a sors, hogy volt szerencsém hat hónapot Svájcban, Graubünden kantonban tölteni”.
A mostani bejegyzés is indulhatna ugyanígy, hiszen ismét Svájcba sodor a sors, ismét a vendéglátás, turizmusmarketing és rendezvényszervezés határozza majd meg a mindennapjaimat. A múlt évi és a mostani tapasztalatszerzésem között azonban számos különbség lesz. Szakmai szempontból különbség, hogy egyrészt az eddigi fél évnél hosszabb távon tervezek kint maradni, másrészt pedig, hogy a svájci munkaköri palettámat tudatosan bővíteni kívánom a public relations tevékenységgel. Ha minden terveim szerint zajlik, a munkahelyem közelében, Samedan-ban még jobban belevethetem magam a PR rejtelmeibe, amit majdani hazatérésem után, ha a sors is úgy akarja, Magyarországon akár éppen a Compradnál lesz lehetőségem tovább kamatoztatni.
Érzelmi szempontból pedig azért más, mert ezennel nem átmenetileg búcsúzom a Compradtól, hanem hosszabb távra, azonban semmi esetre sem örökre, hiszen a nagyon jó kollegiális viszonyra és korunk rendkívül hasznos info-kommunikációs vívmányaira való tekintettel sem szakadhat meg a kapcsolat. Éppen ezért arra gondoltam, hogy nosztalgia gyanánt felelevenítem néhány emlékezetes pillanatomat az itt eltöltött kellemes és szakmailag rendkívül hasznos másfél évből, amire mindig szívesen gondolok majd vissza, és amiért nagyon hálás vagyok.
2008 szeptemberében kerültem a Compradhoz gyakornokként. A három hónapos gyakornoki idő alatt részt vettem számos projektben. Sajtólisták készítése, sajtófigyelés, ötletelésben- és sajtótájékoztatók szervezésében való közreműködés. Változatos és izgalmas feladatokat bíztatok rám már a legelején, amiért nagyon hálás és elégedett voltam, hiszen ezáltal rengeteget tanulhattam és jó érzéssel töltött el, hogy közreműködője lehettem egy eredményes csapat által megvalósított számos projektnek. Számomra az első és így legemlékezetesebb esemény gyakornokként a Sportingbet celeb-party előkészítése, megszervezése és lebonyolítása volt.
A gyakornoki idő leteltével pedig az a megtiszteltetés ért, hogy - az államvizsga előtt eleinte részmunkaidőben, majd a diplomám átvétele után teljes munkaidőben - Csaba a felvételem mellett döntött.
Az izgalmas feladatok és mindennapok csak ezután kezdődtek megannyi élménnyel…
Ákos és Lívi átköltöztettek a saját irodájukba. Az első hivatalos munkanapomon a már számomra berendezett sarokkal vártak, és a legkülönbözőbb irodaszerekkel láttak el. Lívi közvetlen mellettem ült az irodában, így volt alkalom többször is egy-egy “sürgősen megbeszélésre szoruló téma kifejtésére” is például a Mart újság szerkesztése közben, hiszen a geotextiliák alkalmazása a környezetvédelemben és az építőiparban különösképpen megvitatásra szorult, ugyanis bele kellett magunkat ásni a témába. A közösen készített HP és Bamako sajtófigyelések, az excel táblák és szűrések; később pedig, a Nivea tender anyagának szerkesztésekor mindenféle női praktikát és kreativitást bevetettünk a cél elérése érdekében.
Ági és Tamás rengeteg hasznos szakmai tanáccsal láttak el nemcsak a diplomamunkám készítésekor, hanem a mindennapokban is, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Ágival többször közösen éreztük az időváltozást, a meleg- és hidegfrontok érkezését végtagjainkban.
Geri már a gyakorlati időm alatt és azt követően is sok hasznos szakmai tippel, ötlettel ellátott, és “közös gyökereinkre” való tekintettel - mindketten a BKF-en végeztünk - számtalan alkalom adatott szakmai és egyéb, a felsőoktatással kapcsolatos okfejtésre is kávé előtt, közben vagy utána. Az idei év legnagyobb közös kihívása számunkra pedig a Corel Draw fortélyainak elsajátítása volt. Ismét nebulókká váltunk. A kurzus eredményességére később derül fény, mindenesetre én szép képeket mentettem le, szerintem.
Ákos több-kevesebb sikerrel - természetesen a néhai sikertelenség engem illet - igyekezett bevezetni az informatika rejtelmeibe, vagy éppen a legújabb nyereményjáték lázas izgalmaiba, és nagy köszönet a rengeteg Balaton szeletért, kevesebb köszönet a 38-as méretért…
Mara a mindennapokban hasznos tanácsaival, meglátásaival, a színes ruhadarabjaival, nyak- és karláncaival, jó humorával és szívből jövő nevetésével nem tudta nem belopni magát a szívembe.
Sose feledem Kari megfontolt és részletes javaslatait a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díjszámítását illetően - válts vagy ne?! - és egyéb számomra idegen autós témák megértésében is sokat segített. Kari, a Daihatsu is majdnem nálam landolt! A nyelvújító szakkifejezéseid pedig egyenesen felülmúlhatatlanok.
Végül, de elsősorban szeretnék köszönetet mondani Csabának, aki lehetőséget nyújtott, hogy a Comprad csapat tagja lehessek; támogatott abban, hogy múlt év februárjától részt vehessek a már említett svájci tapasztalatszerzésen és szeptembertől visszavárt. Nagyon köszönöm!
Szeretettel és szomorúan búcsúzom, hiszen nagyszerű kollegáim vannak, sokat köszönhetek Mindenkinek, büszke vagyok, hogy a Comprad csapat tagja lehettem. Nagyon fogtok hiányozni, de ígérem, hogy a Margó és egyéb kommunikációs eszköz segítségével hallatok magamról, és figyelemmel kísérem majd az ügynökséggel kapcsolatos híreket, eseményeket!
Sokszor üdvözlök Mindenkit:
Kriszti


