A börtönviselt celebek gasztroshow-ja kiverte a biztosítékot
A tavaly újraindított TV2-s gasztroprodukció, a Hal a tortán egyik októberi adásában az igazságszolgáltatás által megperzselt “celebek” főztek. Tasnádi Péter vállalkozó, Zalatnay Cini énekes, Nagy Éva egykori szépségkirálynő, Stadler József vállalkozó és Pápai Joci énekes fakanálforgatását még csak-csak elnézte volna az ORTT, de a műsorban elhangzottak több ponton áthágták a médiatörvényt. Már az ominózus show leadásakor hüledeztünk, s reméltük, a hatóság hivatalból indít vizsgálatot. A csatorna persze most sem érti, miért akarja több mint 35 millió forintra megbírságolni őt az ORTT.
Összességében több mint 35 millió forint bírságot szabott ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a TV2-re a Hal a tortán című műsor tavaly októberi adásai miatt.
A valóságshow-ba október 12-e és 16-a között olyan vendégeket hívtak meg, akik, egy kivételével, több évet töltöttek börtönben vagy fegyházban. A csatorna a műsort a korhatár alapján a II. kategóriába sorolta, azaz “Tizenkét éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott” minősítést kapott. Az ORTT álláspontja szerint azonban a műsort magasabb korhatári kategóriába kell sorolni.
Az ORTT szerint a TV2 a műsor besorolásával és sugárzási időpontjával öt alkalommal sértette meg a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt, ezért a műsorszolgáltatóra több mint 28,7 millió forint kötbért rótt ki.
A testület azt is megállapította, hogy a Hal a tortán ezen részeinek műsorelőzeteseivel a csatorna 68 alkalommal sértette meg a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény egyik rendelkezését. Emiatt újabb, több mint 6,7 millió forintos kötbért vetettek ki.
A TV2 nem ért egyet a határozattal. Ugyan a döntést hivatalosan még nem kapták kézhez, de amint megkapják, fellebbeznek ellene.
Forrás: kreativ.hu


