Az utolsó nap utolsó óráiban adom most e rövid jelentést arról a pár hétről, melyet itt, a Comprad öreg monitora előtt töltöttem. Ezzel fel is vezettem első, kissé elhumorizált kritikámat, mely a kapott számítógép nem éppen mai konfigurációjának szól. A rendszer persze a munkavégzésre teljesen alkalmas volt, de hát semmi Youtube munka közben…

Pr, hogy is kezdjem?
A kezdet Compradéknál elég jól alakult, elsősorban talán azért, mert személyes érdeklődésem kötött a pr szakmához. Kapcsolattartóm, a cég pr tanácsadója, Bognár Gergely volt. Ő volt, aki az elején bedobott a cég aktuális ügyeinek folyamába és nézte, hogyan evickélek majd a problémamegoldás sekély vízébe. Mindezt egy korrekt és alapos, szakmai gyakorlatosoknak összeállított csomaggal indította, ami gondoltam én, majd felvilágosít a pr-ről, és fogalmakról. Nem talált. Kaptam egy anyagot a jelenleg futó programokról, eddigi munkáról és tervekről. A következő kérdés: elolvastad? Mire kimondtam, már volt is dolgom.

Ezt tettem én
Nem szándékozom az Olvasót azzal feltartani, hogy minden apróságot, melyet itt végeztem, részletezek, csupán a teljesség igénye nélkül néhány feladatot említenék, melyek hatással voltak rám.
Az első megpróbáltatás és a „pályámat” végigkísérő feladatom volt a sajtófigyelés, avagy divatosan média monitoring. Gondolom, ez az első olyan munka, melyet egy kommunikációs főiskoláról érkező hallgatónak simán fel lehet adni, mert a vázolt körülmények ismertetése után egyszerűen végezhető. Ennek elkerülhetetlen hatása volt persze, hogy a munkavégzés végére ez nem sok izgalmat hordozott magában, de hát valakinek meg kellett csinálni, így csináltam.

Eztán kezdett csak bonyolódni a dolog, mikor is – ez is még korai szakaszban – azt a feladatot kaptam, hogy készítsek negyedéves analitikus médiaelemzést, az eddig megfigyelt és összegyűjtött sajtómegjelenésekből. Hát, ez meglepett, nem számítottam arra, hogy fontosabb dolgom lesz már ekkor. Ettől kissé izgatottan ugyan, de nekiláttam és igyekeztem a legjobbat kihozni belőle. Talán sikerült is.

Azon a napsütötte szeptemberi napon, melyen interjúra jöttem ide, volt egy kérdés, miszerint hogy értékelem az íráskészségem? Némi önbizalomtól vezérelve jónak tituláltam. Ezt hivatott talán tesztelni korai cikkírásos megbízatásom is. Újfent olyan munka volt ez, melyen ügyfél vagy elégedettsége múlhatott. Örömmel vetettem magam a munkába, el is készült a mű, mikor kiderült, körülbelül a dupláját írtam a mennyiségi kvótának. Ez volt első csalódásom miértje. Elégedett voltam a cikkel és kegyetlenül meg kellett rövidítenem. Hát igen, ez is a szakma velejárója.

Következő és izgalmas munkám egy „social media” témájú kutatás volt, melyet egy nemzetközileg ismert cég partnereként készítettünk. A témába nem folynék bele, összefoglalva annyit, hogy a hazai piacot vizsgáltuk bizonyos aspektusaiban, azt összegeztük, megfogalmaztuk, majd mindent angolra konvertáltunk és továbbítottuk. Összetett és érdekes munka volt.

Mindeközben lehetőséget kaptam a céges blog feltöltésére, további cikkeket írhattam, sőt a végéhez közeledve megbíztak a sajtóval való kapcsolatrendszer felderítésére és szervezésére.

Nem munkával töltött percek
Összegezve azt gondolom, hogy az ügynökség lehetőséget adott, hogy a gyakorlatba betekintsek, arra hatással legyek és felelősséget érezzek az elvégzett munkám iránt. Ahhoz azonban, hogy a rám sorolt dolgokat el is tudjam látni, szükség volt a főiskolán szerzett tapasztalatokra és az itteni segítőkészségre egyaránt. Ha kérdéseim adódtak, feltehettem őket és jó eséllyel kielégítő választ is kaptam.

Nem tudom nem megemlíteni az irodában jellemző hangulatot, vagyis a közösség befogadásra való hajlandóságát. Általánosan az a helyzet itt, hogy mindenki teszi a dolgát, közben viszont bárkivel foglalkozik, beszélget pár szót. Meglepődve konstatáltam, mikor pár hetes itt tartózkodásom után a tárgyalóba lettem invitálva szülinapi tortázni és beszélgetni. Nagyon jó hangulatú diskurzus volt és nem utolsó sorban nagyon jól esett a meghívás, köszönet érte.

Végül, és korántsem utolsó sorban pár szó a velem egy irodában dolgozókról, akikkel a legtöbbet konzultáltam. Hálával tartozom nekik is, mert olyan, szakmailag magasan kvalifikált munkatársakkal tudtam bármit megbeszélni, akik nem csupán az ügynökségi feladatok csínját-bínját hozták tudomásomra. Mindig volt kivel hírekről, aktualitásokról és akár filozófiai berkekbe kalandozó eszmefuttatásokról beszélgetni. Ezért is szeretnék külön köszönetet nyilvánítani.