Comprad

Beköszöntő

Szeretettel köszöntöm Önöket a Comprad blogján. Az online kommunikációs csatorna térnyerésével elhatároztuk, hogy mi sem maradhatunk ki a világ főáramából: rendszeresen frissülő honlapunk mellett kommunikációs blog elindításáról döntöttünk. A honi ügynökségi blogok szerény számát tekintve, kezdeményezésünk hiánypótlónak is tekinthető.

Blogunk elnevezése hosszas beszélgetések eredményeként Margó lett. A szó kifejezi, hogy az online naplónk kollégáink által írt cikkei nem feltétlenül azonosak valamennyiünk (szakmai) álláspontjával, s így az – metaforikusan persze – nem helyezkedhet el honlapunk fő részén, hanem „csupán” annak lapszélén, Margó-ján. Az előbbiekből is következik, hogy a Margón valamennyi kollégánk publikálhatja sokszínű, esetleg az axiómákkal szembehelyezkedő véleményét – cenzúra nélkül. Blogunkon reményeink szerint megnyilvánulnak a kommunikációs szakma ismertebb képviselői csakúgy, mint gyakornokaink. Kommentelési lehetősége pedig természetesen minden olvasónknak lesz.

A Margón PR, marketing, tágabb értelemben vett kommunikációs, kommunikációelméleti témájú írásokat olvashatnak. Egy-egy nagysikerű (vagy megbotránkoztató) kampányt szedünk ízekre, recenziókat közlünk a szakmánkkal összefüggő produktumokról, problémákat vetünk fel, vitákat generálunk, vagy csak egy céges ötletelésről, csapatépítő tréningről számolunk be. Célunk, hogy a szakmai véleményünk mellett megismerjék „privát” arcunkat, ahogyan csak egymás között mutatkozunk. Aktuális, vitaindító, vidám – ez szeretne lenni a Margó.

Ám dacára az online dimenzió térhódításának, mi még mindig hiszünk Gutenberg galaxisában.

Kocsis Csaba
ügyvezető igazgató

Hozzászólások

Nincs hozzászólás

Mondja el véleményét!