Comprad

Mire számíthat nálunk Nyomtatás E-mail

Ezen az oldalon annak szeretnénk segítséget nyújtani, akinek még nincs, vagy elégtelen tapasztalata van ügynökségekkel és a kommunikációs szakmával.

Ezért úgy gondoltuk, megosztjuk Önökkel kronológiai sorrendben munkánk fázisait, az első kapcsolatfelvétel mozzanatát követve.

Ha az ügyfél konkrét kéréssel és elképzelésekkel érkezik hozzánk, és ezek megvalósítását kéri tőlünk, akkor is célszerű pontról-pontra rögzíteni az igényeket, és a megvalósítás esetleges módját, és fázisait.

Az első találkozásnak több szempontból is jelentősége van, azon túl, hogy nyilvánvalóvá válik, kialakulhat-e - az igényes munkavégzéshez elengedhetetlenül szükséges - bizalom a felek között.

Fontos, hogy a tárgyalópartnerek pontosan megértsék egymást. Az Ügynökség először meghallgatja az ügyfelet, majd átfogó és konkrét kérdéseket kell feltennie a „feladat" kapcsán.

Aki hozzánk látogat, valószínűleg kommunikációján szeretne javítani, ha korábban nem foglalkozott ezzel, akkor most teljes körű segítségre van szüksége, de az is lehet, hogy csak részterületek szorulnak javításra, vagy egy válsághelyzetet szeretne megoldani. Mindegyik esetben igyekszünk az ügyfél rendelkezésére állni, problémáját megoldani, segítő kezet nyújtani. Célunk, hogy ügyfeleink megértsék, munkatársainkban hű kommunikációs partnerre leltek; minden igyekezetünkkel, szaktudásunkat és tapasztalatunkat bevetve sietünk segítségére.

Fontos, hogy az ügyfél minél pontosabban körül tudja határolni igényét, azt, hogy honnan, hová szeretne eljutni. A módszerek kialakítása már a mi feladatunk. Rendszerint kérjük, hogy visszatérve irodáinkba, foglaljuk össze az elhangzottakat, és feljegyzés formájában közöljük egymással, hogy biztosak legyünk abban, azonosan térképeztük-e fel a feladatot. Ekkor kerül sor arra, hogy kérjük az ügyfelet, készítse el igényeinek pontos leírását - készítsen brief-et.

Amint ezt megkaptuk, indul el a munka tevékeny része, holott, ekkor még csak ajánlatunkat készítjük elő. A „feladathoz" mérten, szakmai és emberi kvalitások, valamint korábbi tapasztalatokat figyelembe véve választjuk munkatársainkat, alkotunk kis csapatot, és jelöljük ki a projekt felelősét. Ötletelésre gyűlünk össze, ha szükséges bevonunk külsős szakértőt, alvállalkozót, és az elhangzottak figyelembe vételével megkezdjük előkészítő, kutató munkánkat, a rendelkezésünkre álló és kutatható információk begyűjtését, illetve elemzését. Rendszeresen, újra összeülünk, és megosztjuk az információkat, haladunk tovább mindaddig, amíg elkészítjük ajánlatunkat, amit aztán prezentálunk partnerünk felé. Ezután - megfelelő fogadtatás esetében - egyeztetjük a részleteket, és előkészítjük együttműködésünk alapjait rögzítő szerződésünket.

Amennyiben kérdése merülne fel, segítségre van szüksége, vagy bővebb információt szeretne, kérjük lépjen kapcsolatba velünk e-mailben, telefonon, faxon. Elérhetőségeinket megtalálja a Kapcsolat menüpontnál.