2012 Jan. 04 |
13:18 |
Írta: Német Attila |
Mi
Ajándékozni jó! Főleg akkor, amikor a szerencse dönti el, hogy kinek! Amikor kihúztam Geri kollégámat, tudtam, hogy „nagyot kell ütnöm”, hiszen egy pr-szakembernek „hírértékű” ajándék kell! 13 évvel ezelőtt vásárolt Nokia 2110 telefonom doboza lett a főszereplő, Vitamin ABC-vel, pár tisztálkodó szerrel és gyufával megtöltve. A főajándék pedig egy internetes webáruházban vásárolt dollár bankjegy.
Itt olvasható, hogy mi sült ki belőle:
2012 Jan. 02 |
15:30 |
Írta: Kovács Beáta |
Pr, Mi
Kovács Beáta vagyok, tanulmányaimat a Kodolányi János Főiskolán végzem, most kezdem majd az utolsó félévemet. Kommunikáció- és médiatudomány szakon tanulok, a diploma szerint kommunikátor végzettségem lesz. Vas megyében élek, egy nagyon kicsi, cirka 200 főt számláló településen, Nyőgérben (és nem Nyőgéren:)). Már kiskoromban is mindig azt mondogattam, én bizony értelmiségi leszek. Ennek tudatában szorgalmasan tanultam végig az általános- majd a középiskolát. Mikor felvételire került a sor, nem tudtam, hogy mit akarok tanulni. Egyvalamiben voltam biztos. Mindenáron Budapesten akartam továbbtanulni.
Bejegyzés olvasása… »
2011 Nov. 15 |
11:52 |
Írta: Prischetzky Luca |
Mi
Üdvözlök mindenkit, Prischetzky Luca vagyok, húsz éve szekszárdi lakos, pár éves budapesti átigazolással. A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatója vagyok, de fontosabbnak tartom, hogy pr-szóvivői szakon folytattam tanulmányaimat másfél év után.
Sokan jönnek erre a szakra, hogy a médiában dolgozzanak, esetleg ismertséget szerezzenek. Én azért is a BGF-et választottam „mentoromnak”, mert sokkal inkább a pr és a kommunikáció terén szeretnék „ismertséget szerezni”, mint a médiában. Mondhatták nekem anno, hogy telített a „komédia” szak (ahogy mi hívjuk), de én mindig úgy gondoltam, hogy a legjobbakra minden területen szükség van. Lehetek a milliomodik valamiben sorszám szerint, ha kiemelkedően teljesítek, ki fogok tűnni a tömegből. Na ez az én célom, erre törekszem.
Bejegyzés olvasása… »
2011 Aug. 15 |
12:45 |
Írta: Bognár Gergely |
Pr, Mi
Barista, borszakértő, kommunikációs szakértő, aki volt videoforgalmazó cég vezetője, országkommunikátor, külker üzletkötő. Ami közös munkahelyeiben, hogy mindenhol „mérgezett egérként”, mindent el- és megtervezve rohangált. Kicsit sem objektív portré Német Attiláról, a Comprad Kommunikációs Ügynökség vezető tanácsadójáról.
Az interjú a PR Herald gondozásában októberben megjelenő, A hazai pr-szakma arcképcsarnoka című digitális kiadványba készült.
Bejegyzés olvasása… »
2011 Aug. 01 |
13:12 |
Írta: Holecz Áron |
Pr, Mi
Köszöntöm a kedves Olvasókat, Holecz Áron vagyok, egy viharsarokban felnőtt naiv, ám tanulékony húszéves egyén. A média sokrétű világában szeretnék elhelyezkedni, ami igen nagy kihívás nem csak szerény személyem számára, gondoljunk csak sok művész rejtett
dogmáira: „Mindegy mit írnak rólam, csak írjanak!”.
Bejegyzés olvasása… »
2011 Jun. 17 |
15:08 |
Írta: Vinczeffy Levente |
Pr, Mi
Az írás számomra terápia. Mások, és persze önmagam gyógyítása. Mindig fontosnak éreztem, hogy megértsek másokat, és megfejtsem a világ rendjét és összefüggéseit. Aki újságíró akar lenni, annak Vlagyimir Iljics Lenin örökbecsű tanácsát kell magán alkalmazni és tanulni, tanulni, tanulnia kell, egy életen át. És engem ebben a pályában ez fogott meg igazán: az élethosszig tartó tanulás. Az, hogy keresni-kutatni kell a magyarázatokat. Igaz, hogy az információk begyűjtése sokszor fáradságos, embert próbáló feladat, de megéri! Nincs is annál nagyobb öröm, amikor elégedett visszajelzéseket kap a külvilágtól a cikkíró. Másik nagy szenvedélyem a sport. Elképzelhetetlen számomra az élet mozgás nélkül, főképp azért, mert a sportolás jó közérzetet, a felszabaduló hormonok miatt pozitív érzéseket ad.
Bejegyzés olvasása… »
2011 Jun. 01 |
12:17 |
Írta: Kovács Krisztina |
Pr, Mi
Duna part. Hajók, amelyek mind tudják hova tartanak. Egy egyszerű kopott pad. Naplemente. Egy lány, akinek szemei a távolba révednek és nem tudja vajon mi lesz vele. Hogy is kerültem én ide? Persze nem a Duna partra gondolok, hiszen azt nem volt nehéz megtalálni. Hanem Budapest. Kis országunk nagy fővárosa. Természetesen a válasz ma már megszokott: vidéki lányként engem is hívott a nagyvárosi levegő kipufogógázzal teli, nyüzsgő illata. Vonzott az állandó pörgés, az új lehetőségek, az éjjel-nappal tartó bulik, a sárga villamosok, a metróban megcsapó menetszél. Egyszóval minden, ami más, mint otthon.
Bejegyzés olvasása… »
2011 May. 18 |
15:46 |
Írta: Ágoston Szabolcs |
Mi
Elérkezett a váltás ideje, jövő héttől egy csinos lány boldogíthatja az Ügynökség férfi szemeit:)). Véget ért rövid pályafutásom a Comprad Kommunikációs Ügynökségnél.
Bejegyzés olvasása… »
2011 Apr. 18 |
15:54 |
Írta: Aradi Enikő |
Mi
A nevem Aradi Enikő. Január 31-én volt az első gyakornoki napom a Compradnál.
Négy éve marketinget tanulok a gödöllői Szent István Egyetemen. Az első hetekben igen nehéz dolgom volt, mert az Egyetemen nem tanultunk pr-t, csak felületesen. Így a gyakorlati vezetőmnek kellett egy-két fontos tudnivalót megtanultatnia velem. Úgy érzem, ahogy teltek a napok, könnyen megtanultam ezeket a feladatokat.
Bejegyzés olvasása… »