Hazai kilátások - jobb félni, mint megijedni
Több, mint három hónap szakmai gyakorlat, valamint a BA képzés sikeres lezárása után nagy és fontos döntés előtt állok. Vajon hogyan és merre tovább?? Az új rendszer magával hozta a lehetőséget, hogy már az alapképzés, azaz 3 év tanulás után kikerülhessünk a nagyvilágba, mint oklevéllel rendelkező munkavállalók, és lelkesen próbálgassuk szárnyainkat.
De készek vagyunk már arra, hogy a szakmában is sikeresen helyt tudjunk állni? Joggal merül fel a kérdés: ahhoz, hogy alkalmazzanak minket a kívánt területen, elég a BA képesítés mindehhez? És egyáltalán hol kezdjük neki az álláskeresésnek?
Egyetemi éveink alatt már minden fogást megtanítottak nekünk a sikeres interjú kivitelezésére: mit illik, mit nem, hogyan beszéljünk, hogyan jelenjünk meg, és számos egyéb trükköt, annak érdekében, hogy a legpozitívabb benyomást gyakoroljuk az interjú során. A legfontosabb természetesen, hogy el tudjuk adni magunkat, meggyőzzük a másik felet, hogy minden kétséget kizáróan RÁNK van szüksége. Ezt hogyan érjük el? Eszközeink: magabiztosság, finom elegancia, jó kiállás, és a nélkülözhetetlen kompetenciáink, melyekkel a többiek fölé tudunk emelkedni. Kompetenciáink: nyelvtudás – mely manapság a legfontosabb, minimum két nyelvet beszéljünk perfektül –, szakmai háttér, azaz gyakorlati tapasztalat. Olykor számít az is, hogy melyik felsőoktatási intézmény hallgatói voltunk, ám ez tapasztalataim szerint már nem játszik a kiválasztás során nagy szerepet.
Szembe kell néznünk azonban azzal a ténnyel, hogy napjainkban leépítések kerülnek előtérbe, és nem kapkodnak az álláskeresők után, kevés szervezet kínál állást, és sajnos velünk szemben előtérbe kerülnek a tapasztalt PR-esek, és szakemberek, akik velünk együtt jelentkeznek, mert egy vállalat éppen leépített. A hazai helyzetkép nem ad okot pozitív hangvételre, ezért megeshet, hogy véleményem kiábrándít és megijeszt sokakat, azonban „jobb félni, mint megijedni”, és előre felkészülni a pofonokra.
Azt gondolom, a legjobb, amit tehetünk, hogy mindenképpen továbbtanulunk és Master-képesítést szerzünk, amivel a kialakult hatalmas versenyben némiképp előnyre tudunk szert tenni, valamint a két év alatt tovább építgetjük szakmai kapcsolatainkat. Az senki számára nem titok, hogy kétségkívül nehéz helyzetben vannak a frissdiplomások a jelenlegi, hazánkat is uraló válsághelyzetben, különösen, ha diploma helyett oklevéllel rendelkeznek.
—
(Kori a Károlin végzett, s a Compradnál töltötte szakmai gyakorlatát.)


